Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz
Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia. Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.
A könyv és én legelőször talán két éve találkoztunk, amikor még úgy olvastam, hogy átfutottam oldalakat és azokat olvastam el egy könyvből, ami éppen érdekel. Szóval igen, kb. semmire sem emlékeztem belőle, így már régóta ért bennem a gondolat, hogy el kellene olvasni, de úgy rendesen. Aztán a napokban nagyon Tündérkrónika hiányom támadt és hasonló kaliberű könyvre vágytam. Elkezdtem keresgélni a Moly.hu-n, ami által újból találkoztunk és úgy döntöttem, hogy akkor itt az idő.
Először is ez egy vámpíros könyv, nem olyan sokat olvastam eddig életemben, de például a Vámpírakadémia a kedvenceim között van. A sok jó értékelés hatására nagy kedvvel kezdtem hozzá, hogy most talán kedvencet is avatok. Sajnos még nem lett az, ám a további kötetek során még bármi megtörténhet.
A Cat és Bones páros a könyv középpontja, imádni valóak együtt. Az első találkozás náluk sem a szokott, s ők is civakodnak egymással, egyikük sem restell beszólni a másiknak. Mindkettő külön-külön is megállja a helyét mint karakter, azonban együtt kétségkívül a legjobbak. Cat a belevaló, makacs és bátor főhősnő, Bones pedig... hát ő az aki szintén bekerül egy könyvmoly háremébe. Bár én még mindig nem tudom elképzelni őt platinaszőke hajjal, sebaj. A Cicuskázása pedig szintén nagyon aranyos, mondjuk én nem igazán bírnám, ha valaki cicának vagy bébinek nevezne, itt mégis. Talán az egyetlen kivetnivaló velük kapcsolatban, hogy az a bizonyos sz betűs szó túl hamar ki lett mondva, az egyik fél felől. Ez picit rontott rajta, mert számomra mindig az a reális, amikor azért van idő egymást megismerni, együtt tölteni időt. De hát utána rájöttem, ki vagyok én, hogy tudjam, mit éreznek egymást iránt? Szóval, miután ezt lerendeztem a fejemben mindent ment maga után.
"– Nem nézel. – Közelebb húzódott, s már teljesen zöld volt a szeme. – Átnézel rajtam, mintha itt sem lennék. Rám nézel… és nem egy férfit látsz. Egy vámpírt látsz, és ezért nem törődsz velem. A múltkori hétvége kivételével. Amikor átöleltelek és megcsókoltalak, láttam a szemedben felébredni a vágyat, és tudtam, hogy akkor egyszer tényleg annak látsz, ami vagyok. Nem csak egy dermedt szívnek valami porhüvelyben. Azt szeretném, ha megint így néznél rám most, és nem kennéd a drogokra. Kívánlak. – Halovány mosoly ült ki a szájára, mikor ezt kibökte. – Az első pillanattól kezdve, és ha azt hiszed, hogy nem támad fel bennem a vágy, ha melltartóban üldögélsz mellettem, nagyon tévedsz. Csak éppen nem megyek oda, ahová nem hívnak."
Szerencsére a romantika mellett akcióval is bővelkedik a könyv, amiket élmény volt olvasni, hiszen megelevenedtek a szemem előtt és én is ott harcoltam Cat-tel. Igazából az ő szemszögéből minden szarkasztikusan volt leírva, amit nagyon szeretek, nálam a humor minden könyv fő alapanyaga.
Cat vámpírokra vadászok, ezáltal találkozott Bones-al is. Félig ember és félig vámpír, azáltal, hogy édesanyját megerőszakolta egy vámpír. Ennek és anyja hatására is kezdett bele a vámpírokra vadászásába. És egy ilyen túrája során ismerkedik meg az eleinte titokzatos főhőssel. Különösen tetszett, hogy azért kapunk a Frost által kialakított vámpírokról információt, nem csak bedob minket a sztoriba, s hajrá alapon várja, hogy mi rájöjjünk arra, hogy itt igazából milyenek is ők. Párat említsek: rózsaszín a könnyük, zölden izzó szemük van, amivel hipnotizálni is képesek.
Nem igazán akarok spilerezni, hogy a könyv további részében és a végén mi történik, de van egy fontos mondat, amit elejtett Bones, s tuti, hogy be is fog következni:
"Ha elfutsz előlem, utánad megyek. És megtalállak."
Ami a borítót illeti, hát az valami szörnyű. Nekem már első látásra sem jött be igazán, olyan mintha egy rossz pornóregény lenne. Ha még az is lenne megérteném ezt a választást, de egyáltalán semmi köze a történethez.
Idézetek:
– Kösz."
"– Kedves Faszfej hadnagy – mondtam tisztán és érthetően. – Elmegy maga a jó francba."
– Naná – sziszegtem, mit sem enyhítve a nyomáson. – És a hajszálereimet ne adjam oda fogselyemnek?"
Értékelésem: 5/4
A. O. Esther: Gombnyomásra 2.
Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket. Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra… A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül. Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére. De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?
Hú, azt se tudom mit írjak róla, annyi mindent történt a könyvben, csak kapkodtam a fejemet. Történetünk ott folytatódik, ahol az első véget ért. Nem igazán akarom ezzel húzni a bejegyzést, hiszen a fülszöveg remekül leírja mi a helyzet.
Megint kezdeném a külsővel, ami még mindig gyönyörű, nálam vetekedik az első szépségével, nem is tudok dönteni, melyik a szebb. Esküszöm olvasás közben annyira jó illatúak voltak a lapok, néha azon kaptam magam, hogy olvasás helyett megszagolgatom őket. A belső könyvjelző pedig még mindig szerelem, annyira praktikus, nem kell magam mellett keresgélni bármit is, ami éppen a közelemben van, felhasználni könyvjelző gyanánt.
Alig vártam, hogy az első rész vége után a kezembe vehessem ezt a részt és folytathassam én is az életet velük. Egyben izgultam Miáért és Russelért, meg persze Liamért és Dylanért is. Már a legeleje óta pörgött a sztori, nem is tudom, hogy sikerült minden részletét észben tartanom, mert olyan sok lényeges dolog történt. Én is úgy érzékeltem, hogy a romantika helyett inkább az akció van előtérben, amivel semmi baj, hiszen egy disztópiában vagy akármilyen fantasy könyvben ez elengedhetetlen számomra. A cselekmény szintén több szálon futott, s mindkettő izgalmas volt, ezért néha már amikor belelendültünk az egyikbe, akkor az írónő a másik szálra tért vissza én pedig óbégattam egyet, de aztán elmerültem abban is.
.jpg&container=blogger&gadget=a&rewriteMime=image%2F*)
Úgy gondolom ennek a résznek Dylan és Stella a csúcspontja. Ahogy a Gombnyomásra 1. bejegyzésében írtam, kíváncsi voltam mi lesz velük, hiszen ott nem igazán kapnak nagy szerepet, na de itt! Végre ők is kibontakozhattak és jobban megismerhettük őket, nálam kedvenc szereplőkké váltak. A Stellával történteket még mindig nem tudom feldolgozni, mert soha nem gondoltam volna ilyenre, nagyon meglepett vele Eszter. Tudjátok van azaz érzés, amikor tudod, hogy úgyis jó vége lesz mindennek, az írók elhintenek egy kis aggódást, akciót, hogy azért mégis érdekes maradjon a történetszál, de nem olyan komoly dolog, csak azért mégis izguljanak az olvasók. Na, ez itt nagyon nem így van. Eszter nem fért gyötörni a szereplőit, ha kellett bedobta őket a szakadékba, aztán pedig kihúzta őket onnan, jó "anya" révén.
Ami pedig Mia és Liam szerelmét illeti, ők picit most háttérbe szorultak, hiszen külön-külön helyen voltak, de természetesen az ő sorsukat is nyomon követhettük.
A második csúcs az nálam Ria mama volt. Fergeteges egy nőszemély, imádtam a nála játszódó fejezeteket. Hiszen ki ne szeretne egy farkaskölykökkel teli helyen élni? Szerintem nincs olyan, aki nem fogadná el a lehetőséget. Stella pedig kaphatott volna egyet belőlük, de őt Max, a hiúzkölyök hódította meg na, hát tőle sem maradtam ártalmatlan. Mindig is odavoltam a ragadozó kölykökért, jöhet farkas, oroszlán, tigris, párduc, akármi. Most nézzétek a képet, ki tudna nekik ellenállni? Visszatérve Ria mamára ő is kedvenccé vált, igazi boszorkányság lengi körbe: kártyákból jósol, gyógyít, minden amit elképzelni lehet. A Stellának jósolt Ördög, Torony, Szeretők és Halál kártya pedig felkorbácsolták az izgalmat a következő részre nézve.
Az utolsó csúcspont nálam (igen, ez lesz már az utolsó) az Russel. Örültem neki, hogy ő is sokkal többet szerepelt és megtudhattuk milyen zseni is. Miával kapcsolatban pedig néha úgy éreztem, hogy van köztük valami szikra Russel részéről, de a lány Liamé, szóval inkább elrejtettem magamban ezt a megérzést. Emma is szintén fantasztikus, kár, hogy csak az elején részese a könyvnek.
Szóval, ha az előző részre öt pontot adtam, akkor erre még többet, sokkal jobban tetszett, pedig az sem volt piskóta. Új mutáns fajta, romantika, erőszak, akció és minden amit elképzelni lehet.
Idézetek:
"– (…) Amúgy hová rejtetted a hullát?
– Az alagsorba. Egy székben ül. Kurvára ijesztő."
"Emily, a könny a lélek vére. Ha néha megengeded, hogy kicsorduljon, magával viszi a fájdalmadat, érted?"
Dylan felnevetett, és magához ölelte Stellát.
– És a tiéd? Rád nem vagyok ilyen hatással?
– Hát, az én agyam másképp működik. Tudod, én időnként apokaliptikus erdőkön morfondírozok, aztán leiszom magam a sárga földig, és a barátnőm sírhantjával beszélgetek. Nem érek rá egész nap a felsőtestedre gondolni."
Egy kis extra:
Mivel a könyvben nagy szerepet játszik az aura, így kicsit utánanéztem az auraszínek jelentésének, hiszen sokszor megemlítik valakinek milyen színű éppen az aurája.
PIROS: A piros az erős energia, a tűz és az alkotóerő színe. Forró, erős, szenvedélyt, eltökéltséget, és akaratot jelent. Jelenthet még haragot, gyűlöletet is. Jelezhet idegességet, felindulást, agresszivitást.
NARANCSSÁRGA: A melegség, a kreativitás és az érzelmek színe. Felemelő és érdekfeszítő. Inspiráló. Az erő jele. Képesség és/vagy vágy mások irányítására. Bátorságot, örömet és társashajlamot jelez. Az árnyalattól függően érzelmi izgatottságot is jelenthet. A narancs piszkosabb árnyalatai büszkeségre, feltűnési vágyra, és hiúságra is utalhatnak.
SÁRGA: A sárga a legkönnyebben látható auraszín. A haj körül észlelhető sárga az optimizmus jele. A sárga a mentális aktivitásnak, világosságnak, bölcsességnek a színe.A sárgával sugárzó emberek tele vannak belső örömmel, nagyon nagylelkűek és nem kötődnek semmihez.
ARANY: Az aranyszín dinamikus spirituális energiát jelent és azt, hogy az illető valóban erejének a birtokába jutott. Az áhítat magasabb rendű energiáit és a harmónia helyreállását tükrözi. Nagy lelkesedést, erős inspirációt jelez és újra feltöltődést életerővel.
ZÖLD: Az érzékenység és az együttérzés színe. Növekedést, nyugalmat, és részvétet tükröz. Jellemző lehet olyan emberre, aki megbízható, és nyílt szellemű. A kékhez közelítő élénk zöld gyógyító képességre utal. A piszkos zöld árnyalatok nyomorúságot, féltékenységet, és birtoklást jelezhetnek. Egy zöldszínű, erős Aurájú ember jelenlétében lenni nagyon békés és nyugalmas érzés. A zöld gondolat nyugalmi állapotot és gyógyítást jelent.
KÉK: A kék a nyugalom és a csönd színe. Odaadást, igazságot, és komolyságot tükröz. Kiegyensúlyozott létezés, helytállás, nyugodt idegrendszer, vagy energia küldése. Jelezheti a tisztánhallás képességét. A világosabb árnyalatok élénk képzelőerőre és jó intuiciós képességre utalnak. A sötétebb árnyalatok magányosságra utalnak. A királykék tónusai becsületességet jelezhet. A piszkoskék árnyalatok az érzékelés gátoltságát, melankóliát, hajszoltságot, félénkséget, és feledékenységet jeleznek.
LILA: A lila a melegség és az átváltozás színe. A szív és az ész, a fizikai és a spirituális vonatkozások összhangját jelzi. Önállóságot és intuíciót, dinamikus és jelentős álomaktivitást tükröz. Keresésre is utalhat. A lila halványabb árnyalatai az alázatosságot, és a spiritualitást jelzik.
RÓZSASZÍN: Az együttérzés, a szeretet, és a tisztaság színe. Tükrözhet örömet, kényelmet, és erős társtudatot. A rózsaszín nyugodt, szerény, művészetért és szépségért, rajongó emberre utal. A piszkos árnyalatok éretlenséget. A rózsaszín Aura azt jelzi, hogy az illető megteremtette a tökéletes egyensúlyt a spirituális tudatosság és az anyagi létezés között.
FEKETE: Ez a legzavarbaejtőbb színe az aurának. A fekete az oltalom színe. Ha az aurában látható, az illető önvédelmét jelzi, vagy azt, hogy valami titka van. Utalhat a fekete kiegyensúlyozatlanságra is. Általában azoknak az aurájában van ilyen, akik erőszak áldozatai voltak, vagy kábitószer, alkohol függőségben élnek.
Értékelésem: 5/5
Julia Quinn: Bridgerton család
Valahogy mindig olyankor jön rám, hogy írjak egy bejegyzést, amikor tanulnom kellene. Most éppen történelmet, és ilyenkor mi sem jobb, mint egy történelmi romantikus könyvről, jobban mondva sorozatról beszélni. Ahogy a bejegyzés címe is mutatja, ez Julia Quinn: Bridgerton család című könyvsorozata lenne. Nyolc testvért ismerhetünk meg közelebbről, és megtudhatjuk hogyan találkoztak a kiválasztottjukkal. Vagyis mindegyik egy romantikus könyv, szóval aki nem igazán kedveli ezt a műfajt, annak nem biztos, hogy tetszene.
 |
| A nyolc testvér |
Én és a könyv(ek):
Tudni kell rólam, hogy a nevem nem hangzik el a történelmi szóval együttvéve. A történelmet utálom, valahogy soha nem egyeztünk meg, míg a romantikát szeretem, kismértékben, a már-már sziruposat nem. Julia Quinn-nel először a Bevelstoke-trilógia kapcsán találkoztam, akkor már tudtam, hogy szerelem lesz első olvasásra. Soha nem hittem volna, hogy én egyszer történelmi romantikus könyveket fogok olvasni, amikor még azt sem tudom néha, mikor volt az I. világháború. Mondjuk nem is kell igazán ilyen alapismeret, ám valahogy a viktoriánus kor érdekel, így megpróbálkoztam vele. Miután végeztem a Bevelstoke-trilógiával, hamar kiderült, hogy még fogok az írónőtől olvasni, s mindenki a Bridgerton család történetét ajánlotta, így bele is kezdtem az első részbe, a részekről külön-külön kifejtem a véleményem, így lehet kicsit hosszú lesz a bejegyzés. (A történelem pedig megtanulja magát helyettem is.)
 |
| Családfa (nagyobb méretért katt a képre) |
A herceg és én
Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat. Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés. A férfi ravaszkás mosolya talán, de tekintete felragyogása bizonyosan azt a hatást éri el, hogy Daphne beleszeret a szép hercegbe. Ez már egyáltalán nem színlelés. A lány a lehetetlennel próbálkozik: megpróbálja meggyőzni a gyönyörű szoknyavadászt, hogy okos kis tervüket némiképp módosítaniuk kell, és semmi nem olyan jó, mint szerelmesnek lenni…
Számomra az első rész kicsit gyenge kezdésnek tűnt. Talán a sorozat részei közül a leggyengébb, de nem kell kétségbeesni a többi rész kárpótol mindenért minket. Valahogy a két főszereplő Simon és Daphne nem lettek a szívem csücskei, velük együtt nevettem vagy szomorkodtam, de nem azon a szinten, hogy muszáj mindent rendbe hozni, nem maradhat semmilyen elvarratlan szál. A prológus nagyon jól indult, aztán a történet során egyre jobban elkezdtem unatkozni és ellaposodott. Itt még nem igazán ismerhetünk meg minden családtagot, de például a testvérek közül sokakat igen. A kedves mama, Violet pedig fenomenális, az egyik legjobb szereplő a szériában.
5/4
A vikomt, aki engem szeretett
Anthony Bridgerton nemcsak hogy elszánta magát a nősülésre, de már ki is választotta magának a feleségjelöltet. Az egyetlen akadály a hölgy nővére, Kate Sheffield, a legalkalmatlankodóbb nőszemély, aki valaha londoni bálterembe tette a lábát. A tüzes intrikus megőrjíti Anthonyt elszántságával, hogy megakadályozza a házasságot. De amikor Anthony Bridgerton éjszakánként lehunyja a szemét, Kate igen erotikus álmokban jelenik meg neki. A közvélekedéssel ellentétben Kate biztosra veszi, hogy nem a megjavult szoknyavadászokból lesz a legjobb férj; Anthony Bridgerton pedig a legnagyobb élvhajhász. Kate elszántan védelmezi a férfitól húgát, de fél, hogy éppen az ő szíve sebezhető. Amikor Anthony ajka az ajkához ér, hirtelen attól tart, ő maga sem képes ellenállni ennek a megvetendő élvhajhásznak.
Egy icipici félsz volt bennem elkezdeni a második részt az első után, féltem, hogy nem igazán fog tetszeni. De molyon a sok jó értékelés alapján gondoltam folytatom és ebben a részben már igazán megmutatkozik Julia Quinn nagyszerűsége. A történelmi romantikusoknál mindig van egy sablon, ami alapján folyik a sztori, ami néhol izgalmasabb, máshol kevésbé. Ez az elsők közé tartozik. A vikomt, Anthony a családfő, beleláthatunk milyen közel állt édesapjához, akivel egy méhcsípés végzett és végre házasodásra szánja el magát. És így találkozik Kate-tel, de nem ő a célszemély, hanem a nő húga. Nagyon humorosak a párbeszédeik és rengeteget veszekednek, ami remek koncepció.
5/4,5
Tisztességes ajánlat
Vajon a hölgy elfogadja, mielőtt éjfélt üt az óra? Sophie Beckett nem is álmodta volna, hogy bejuthat Lady Bridgerton álarcosbáljára, és ott a mesebeli herceg várja! Bár gróf leánya, Sophie-t gonosz nevelőanyja szolgálósorba kényszerítette. De ezen a bálon a fess és elképesztően szép Benedict Bridgerton ölelésében keringőzve hercegnőnek érzi magát. Sajnos azonban a varázslatnak éjfélkor véget kell érnie. Ki ez a páratlan hölgy? A varázslatos báli éjszaka óta Benedict Bridgerton másra sem tud gondolni, mint a ragyogó jelenségre, aki ezüstszín ruhában jelent meg a bálon, és aki miatt vakká vált más nők szépsége iránt… talán csak egy szép, és furcsán ismerős szobalány iránt érez vonzalmat, akit a legkínosabb helyzetből szabadít ki. Megfogadta, hogy megkeresi a titokzatos ezüstruhás hölgyet, de a szép és kedves szobalány közelségében ez a fogadalma gyengének bizonyult. Ha neki adja szívét, vajon eljátssza-e esélyét a mesébe illő szerelemre?
Egy jó kis Hamupikőke-történetet kapunk. Ezt a részt vártam a legelejétől, mindig is szerettem a meséket, főleg a belőlük merítő sztorikat. Már az első oldal megnyert magának és alig vártam, hogyan alakul tovább. Benedict eddig a háttérbe szorult, jelen volt de nem sokszor hallatta hangját és itt kibontakozhatott. Sophie élete kemény volt, cselédként kellett dolgoznia -mint Hamupikőke -, s a mostohaanyja kegyetlenül bánt vele. Aztán elérkezik a bál, ahol mindkettejük élete megváltozik, évekig keresik egymást, mikor egyszer egymásra találnak, ám az a találkozás nem olyan, mint ahogy Sophie elképzelte. Vajon egy olyan lány, mint Sophie és egy olyan ismert és szeretett család tagja, mint Benedict valaha is együtt lehetnek?
5/5
Mr. Bridgerton csábítása
Penelope Featherington titokban imádta legjobb barátnője bátyját, már… nos, már egy örökkévalóságnak tűnő ideje. Miután fél életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta Colin Bridgertont, azt hiszi, mindent tud róla, mígnem véletlenül megismeri a férfi legféltettebb titkát… Colin Bridgertonnak elege van abból, hogy a társaság csak üres fejű szépfiúnak tartja, elege van az élet soha véget nem érő egyhangúságából és legfőképp elege van abból, hogy mindenki folyton a hírhedt pletykalapszerző Lady Whistledownnal foglalkozik, aki soha egyetlen lapszámban sem hagyja őt említés nélkül. De amikor Colin hazatér külföldi útjáról Londonba, rájön, hogy életében már semmi sem ugyanaz, mint volt… különösen Penelope Featherington változott meg.
Egyszerűen mikor először megismertem Colint az első részben, már akkor elhatároztam, hogyha még rosszak is lennének a sorozat részei én akkor is végigszenvedem őket Colinig (bár ez nem történt meg, mert Julia Quinn eddig nem írt olyat, ami kicsit se tetszett volna). Szóval kicsit elfogult vagyok vele szemben. Bár amíg Benedicték könyvét nem olvastam, addig nem is tudtam, hogy Penelope-val fogják összehozni. Az írónőtől ez meglepő, és egyben fantasztikus lépés volt. Penelopét mint főhősnőt nagyon megszerettem, igazi kézzel fogható karakter, aki tényleg él, hiszen mindenki rút kiskacsának hiszi, de belül több lakozik benne. A köztük lévő szerelem nem első látásra, hanem idővel alakul ki, ami szerintem sokkal realistább. A harmadik részben Colin elejtett egy olyan mondatot, hogy ő sohasem fogja feleségül venni Penelope Featheringtont, amit az említett hölgy természetesen meghallott. Emiatt sem hittem, hogy ők valaha is együtt lehetnének.
5/5
Sir Phillipnek szeretettel
… Tudom, azt mondod, hogy egyszer majd megkedvelem a fiúkat, de én azt mondom: soha! SOHA !!!
Három felkiáltójellel!!!
(Eloise Bridgerton az anyjának Violet Bridgerton ajtaján bedugva, Eloise nyolcéves korában.)
… Sosem álmodtam volna, hogy a szezon ilyen izgalmas lehet! A férfiak olyan jóképűek és elbűvölők! Tudom, hogy rögtön szerelmes leszek. Hogy lehetne másképp!
(Eloise Bridgerton fivérének, Colinnak londoni első bálozása után. (
… Biztos vagyok benne, hogy sosem fogok férjhez menni. Ha lenne valaki, aki feleségül akar venni, szerinted nem kellett volna már megtalálnom?
(Eloise Bridgerton kedves barátnőjének, Penelope Featheringtonnak, hatodik báli szezonjában.)
… Ez az utolsó táncom. Két kézzel ragadom meg a sorsot és elhajítom az elővigyázatosságot. Sir Philip, kérem, kérem, legyen mindaz, aminek képzelem. Mert ha olyan férfiú, mint amilyennek levelei leírják, azt hiszem, tudnám szeretni. És ha ön is így érez…
(Eloise Bridgerton egy fecni papíron útban a Sir Philip Crane-nal való első találkozóra.)
Vártam Eloise könyvét, mert megszerettem őt, az előző kötetek miatt, tetszett a szókimondása, meg hogy kiáll mindig a saját érvei mellett. De valahogy itt picit másnak találtam, nem mondom, hogy rossz volt csak más. A történet elején picit untam magamat, meggondoltam, hogy félreteszem, de aztán ahogyan a történettel haladtam egyre jobban tetszett. Ami Phillipet illeti vele is így voltam, nem igazán nyert meg a könyv elején, aztán valahogy őt is megszerettem, mondjuk nem minden oldalát a személyiségének, meg néhány dolgot nem értettem meg vele kapcsolatban. A gyerekek sajnos legelőször idegesítettek, de később őket is megismerjük jobban és szintén szerethetőkké válnak. Voltak benne vicces részek, a legjobban a lövészet tetszett, és az amikor beállított a négy fivér Eloise megmentésére. Mindig sokat röhögök a fiúk megmentésnek nevezett beavatkozásain. Kicsit hiányzott Lady Danbury és Violet is (apró szerepet kapott, de nem sokat).
5/4
Rossz kor
MIT JELENT ROSSZNAK LENNI?
Michael Stirlingnek a rosszaság titkolt szerelem volt, kielégíthetetlen vágyódás az után a nő után, aki sosem lehet az övé.
MIT JELENT KÖNNYELMŰNEK LENNI?
Francesca Bridgertonnak ez egyetlen csókkal kezdődött. Egy férfi csókolta meg, akiről sosem gondolta volna, hogy vágyódni fog rá.
MI TÖRTÉNIK, HA NINCS TÖBB TITOK?
Talán Francesca volt a leginkább háttérbe szorítva eddig az előző kötetekben, így nem tudtam mire számítsak vele kapcsolatban. Mert mindig csak úgy találkoztunk vele, hogy megemlítik, vagy esetleg jelen volt, de nem igazán tudtuk meg milyen karakter is ő. Igazából nagyon meglepett ez a rész, fogalmam sem volt, hogy vajon mi történhet, vagy milyen is lehet egy újabb Bridgerton lány. Az elején picit megijedtem, nem lesz olyan jó, ám Michael karaktere nagyon megfogott, szóval emiatt is folytattam volna, ha rossz is. Az egyetlen gondom talán, hogy Francesca ennyire ellenezte, hogy bármi olyasmit is érezne Michael iránt. De aztán minden jó, ha vége jó. Nagyon jól megírta Quinn azt is, hogy hogyan lép tovább valaki, ha özvegy lesz, és még utána is szerethet valakit teljes szívéből. És nagyon tetszett a végén lévő levél. Erről pedig eszembe jut, hogy nagyon hiányzik Lady Whistledown fejezet eleji írásai, még mindig jó lenne olvasni, attól függetlenül, hogy tudom kicsoda, és már nem írja a lapot.
5/4,5
Csókja megmondja
A HŐS
Gareth St. Clair bajban van. Apja, aki megveti őt, elhatározta, hogy tönkreteszi a St. Clair-birtokot, hogy nyomorba döntse őt. Gareth egyetlen öröksége egy családi napló, amiben talán családi titkokról írnak… és ez lehet jövője nyitja. Csak az a probléma, hogy a szöveg olaszul íródott, mely nyelvet Gareth a legkisebb mértékig sem beszéli.
A HŐSNŐ
Az előkelő társaság egybehangzóan állítja, hogy Hyacinth Bridgerton kisasszonyhoz senki nem hasonlítható. Pokolian okos, rémesen szókimondó, és Gareth szerint valószínűleg csak kisebb dózisokban elviselhető. De van benne valami… valami bájos és bosszantó… ami megragadja a figyelmét, és nem ereszti.
SZEGÉNY MOZART ÚR
Valószínűleg éppen forog a sírjában, amikor Gareth és Hyacinth találkozik az évente megrendezett Smythe–Smith-zeneesten. Hyacinth jó hírű lány; az, hogy Gareth St. Clair társaságában látják, meglehetős merészség, de jól érzi magát a társaságában és felajánlja, hogy lefordítja a naplót, bár olasz tudása nem egészen tökéletes. De ahogy beveszik magukat a titokzatos szövegbe, rájönnek, hogy a válaszok, amelyekre oly régóta várnak, nem a naplóban vannak… egymásban találják meg… és semmi sem olyan egyszerű – vagy olyan bonyolult –, mint egyetlen, tökéletes csók.
Hyacinth már kiskorában is makacs teremtés volt, akiről öröm volt olvasni, persze ez így van a saját történetében is. Amikor megtudtam, hogy Gareth Lady Danbury unokája nagyon megörültem, hiszen az egyik kedvenc szereplőm és hatalmas beszólásai vannak. Nem volt csoda, hogy ő és Hyacinth megérti egymást, mert mindketten elég rafináltak és hasonló személyiségek. Gareth pedig a hozzáillő ember, hiszen tudja kezelni a lányt és ki is bírja, ami a többi Bridgerton szerint elég nehéz dolog. A kötet az írónő megspékelte egy kis kincskereséssel, kalanddal, ami köré épült az egész. A végén hiányoltam, hogy mi történt a kincsekkel de ezt megtudhatjuk, ha elolvassuk a És boldogan éltek...-et.
5/4,5
Esküvő lesz
Gregory Bridgerton ismerősei közt egyedüliként hisz az igaz szerelemben. Meg van győződve arról, hogy ha megtalálja álmai asszonyát, azonnal tudni fogja, ő az igazi. Pontosan ez történt. Csakhogy…
Nem ő volt az igazi. Sőt, a megtalálni vélt igazi, Miss Hermione Watson más férfiba szerelmes. Legjobb barátnője, a talpraesett Lady Lucinda Abernathy azonban mindenképpen meg akarja menteni Hermionét egy katasztrofális frigytől, ezért segítséget ajánl Gregorynak, hogy elnyerje Hermione szívét. Ám Lucy a nagy segítség közepette szerelmes lesz. Gregoryba! Csakhogy... Lucy jegyben jár. Nagybátyja nem hajlandó engedélyezni a jegyesség felbontását, azok után sem, hogy Gregory észhez tér és rájön, Lucy, az okos, bájos mosolyú Lucy dobogtatja meg a szívét. És most, útban az esküvőre Gregorynak mindent kockára kell tennie azért, hogy amikor a hitvesi csókra sor kerül, csak ő álljon az oltárnál Lucinda mellett…
Az utolsó előtti testvér Gregory, az utolsó könyv és talán a legjobban sikerültek között is van. Sok helyen olvastam, hogy így a nyolcadik részre picit vesztett a varászából a sorozat és nem is lett olyan jó ez a rész. Ez egyáltalán nem igaz a részemről, igaz, hogy egy csöppet szkeptikusan álltam neki de talán emiatt sem voltak nagy elvárásaim vele. Gregory és Lucy párosa belopta magát a szívembe és emellett a cselekmény is felettébb izgalmasnak bizonyult. Nem a szokványos történelmi romantikus, hanem egy kis plusszal van megspékelve. Tetszett, hogy először nem a főszereplőbe lesz szerelmes Gregory - mondjuk ezt nem is mondanám szerelemnek -, hanem a lány barátnőjébe Hermione Watsonba (haha, Harry Potter). Időbe telik, míg rájön az érzéseire és igazából a szerelem képzetébe kergeti magát, vagyis nem is igazán szerelmes, csak a gondolatába. Aztán újraértékeli a Lucy iránt érzett érzelmeit és siet az esküvőre. De vajon a sajátjára?
5/5
És boldogan éltek...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, aki megalkotott egy családot… Illetve nem csak egy családot. Nyolc testvért, számos sógort, sógornőt, vőt, menyet, fiút, lányt, unokahúgokat, unokanővéreket, unokaöcsöket, unokabátyokat (nem is szólva egy túlsúlyos corgi kutyáról), plusz egy ellenállhatatlan matriarchát, aki mindannyiukkal felér… Ők a Bridgerton család: nem is család, inkább elemi erő. Az olvasók nyolc könyvön át nevettek, sírtak, szerették őket. De többet akartak. Ezért az olvasók azt kérdezték a szerzőtől: Mi történt azután? Simon elolvassa apja leveleit? Francescának és Michaelnek végre lesz gyermeke? Ki nyeri a Pall Mall-visszavágót? A „Vége" tényleg a történet végét jelenti? Ebben a kötetben Julia Quinn nyolc érdekes, mulatságos, szívmelengető „második epilógust" írt, és egy bónusz történetet nem másról, mint magáról a bölcs és szellemes matriarcháról, Violet Bridgertonról. Ismerjék meg újra a Bridgerton család tagjait… Mi történt velük?
Igen az írónő írt a sorozatnak egy második epilógust, mert sok könyvben igaz volt epilógus, de néhány szál elvarratlan maradt. Mindenre választ kapunk, amire csak akarunk és plusz még Violet is kap egy kis részt a könyvből, hogyan ismerkedett meg a Bridgerton apukával, s talán ez is a legjobb a mondhatni könyvben. Hatalmas gyorsasággal végeztem vele, körülbelül másfél óra alatt elolvastam, pedig nagyon akartam még egy picit tolni, mert egyszerűen nem akartam őket elengedni, sajnos nem segített, hogy mindenre kíváncsi akartam lenni rövid idő alatt. Ezt a részt igazából nem is lehet értékelni rendesen, voltak benne kevésbé érdekesek és a másik véglet is.
Összesítve imádtam a sorozatot olvasni és ahhoz képest, hogy nem mindegyik kiemelkedően jó, mégis alig vártam, hogy kezembe vehessem valamelyik könyvet, mert kikapcsol és egy nehéz olvasmány után remek. Nem mondanám limonádé könyveknek, mert nekem sokkal többet jelentettek.
A. O. Esther: Gombnyomásra
Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?
Én készen álltam a nagy utazásra, s milyen jól tettem!
Rengeteg helyen találkoztam már Eszter nevével, alig vártam, hogy elolvashassam valamelyik könyvét. Most alkalmam nyílt rá, amit itt is köszönök az írónőnek.
 |
| Liam |
Amikor először készhez kaptam csak csodáltam a könyvet, hiszen gyönyörű borítója van, ami kemény kötésű, belső könyvjelzővel rendelkezik és valahogy a lapoknak is sokkal jobb tapintása van, már a kézbe vétele is remek. Aztán, amikor kinyitjuk még csodálatosabb dolgok tárulnak elénk.
A könyv disztópia műfajba van sorolva. Mostanában nagyon felkapottak lettek, de engem nem mindegyik tud teljesen lenyűgözni, valahogy nem mindben van az a plusz, ami miatt megelevenedik előttem a világ. Igen, sajnos sokszor van úgy egy disztópikus könyvvel, hogy nem látom a várost, a városfelépítést. Ezért is tetszett nekem ennyire Eszter műve, mert a szereplők, Manipura is életre kelt a szemem előtt.
Engem a kezdés is megvett magának, egyből a történet közepébe vágunk, nincs kertelés. 2222-ben járunk, az egyik főszereplőnket, Miát álmok gyötrik, amiben egy dr. Cohen nevű tudós próbál üzenni neki, ennek hatására barátaival kiássák a doktor sírját és innentől lavinaszerűen megváltoznak a dolgok a lány életében, így a védett Manipurán kívül találja magát, ahol találkozik Liammel, egy kint élő fejvadásszal.
 |
| Manipura |
Kitérnék egy picit Manipurára, aminek utána olvastam és a jelentése Napkorong csakra. A mani egyenlő a hely, város szóval, ami így világosság tette számomra, miért is kaphatta ezt a nevet. Az itt élők úgymond luxusban élnek, robotok segítségével teszik könnyebbé a napi teendőket. A zuhany olyan hőfokra állítja a vizet, amilyet kedvelünk, elektromos autókkal közlekednek az éjjel fluoreszkáló utakon. Az embereket aura veszi körül, amiből kikövetkeztethetik milyen érzéseket táplálnak az adott pillanatban. Ellenben a falakon túl farkastörvények uralkodnak, mutánsokkal is találkozhatunk, ahhoz, hogy túlélő legyél lehet ölnöd is kell. Ennek ellenére hozzám mégis a Hobbs-birtok került közelebb, ahol a történet nagyobb része játszódik. Sokkal barátságosabbak a körülmények, az emberek.
Mián és Liamen kívül más párosok is akadnak, akik miatt izgulhatunk. A szőke és törékeny Stella és az indián, Dylan kapcsolatán. Az ő közös részeik alatt alig vártam, hogy történjen végre valami, de remélem a második részben végre ők is egymásra találnak. A harmadik pedig Russel és Amanda, ami talán a három közül a legszikrázóbb, hiszen ebben a részben leginkább csak civakodnak. Igazából annyit emelnék ki negatívumként, hogy Mia és Dylan szerelme kicsit hamar bontakozott ki, de ez szubjektív dolog, szóval nem is igazán negatívum.
"A világ valóban megváltozott, egy gombnyomásra. A kérdés már csak az volt, hogy mit hoz a holnap…"
 |
| Mia |
Igazából az egész történet elvarázsol és alig várom, hogy elolvashassam a következő részeket, mert függővége van, ami miatt természetesen akarom a második kötetet. Így a végére összesítve: tele van fordulatokkal, izgalommal, akciódús és romantikával is bővelkedik.
Idézetek:
"– Egy nőtől finomabb lépteket várnék.
– Szóval még járni sem tudok szerinted…
– Hagyjuk már ezt! Keresd inkább a követ!
– Hogy néz ki?
– Mint egy kő.
– Te most szórakozol velem?
– Miért szórakoznék? Azt kérdezted, milyen. Hát olyan, mint egy kő. Mint egy sötét kvarckristály. Láttál már olyat?
– Nem. Tudod, én nem érek rá köveket nézegetni. Egész nap a tükröm előtt ülök, és magamat bámulom."
– Előtted?
– Mögöttem is jó lesz, de úgy nem tudok segíteni."
-Tőlem? Hisz szelíd vagyok, mint egy bárány.
Liam felröhögött.
-Aha. Farkasbőrbe bújt bárány akinek már megvolt a fél nyáj."
Értékelésem: 5/5
Bookworm Book Tag
Már nagyon régen foglalkoztam a bloggal, ennek oka az iskola, ami miatt sem időm, se erőm nincs bejegyzéseket írni egy hosszú nap után. Igazából nem is az olvasottság miatt szeretek bejegyzést írni, hanem magam miatt, szóval ha nem is olvasnak, akkor is boldog vagyok, míg blogolhatok. De most megfogadtam, hogy megpróbálok több ideig kitartani, ha nem is sokat, de egy héten egy bejegyzést megírni. Úgy döntöttem a visszarázkódáshoz elkészítem a Bookworm Book Taget.
Már kiskoromban is néha-néha mesekönyvet kértem szülinapomra vagy más eseményekre, ám akkor még nem igazán mutatkozott rajtam az igazi könyvmolyság. A nagy áttörést a Szent Johanna Gimi okozta, aminek az elolvasása után újabb ilyen könyvekre vágytam, aztán beiratkoztam a helyi könyvtárba, aztán egyre többet és többet olvastam, s eljutottam idáig.
Most mondanám, hogy mindenhol de sajnos nem mindig tudom kizárni a külső zajokat, gondolok itt egy osztályteremre. Leginkább teljes magányomban a szobámban, vagy bárhol, ahol csend van, mert olyankor beletemetkezhetek a lapokba.
Előfordul, amikor kettőt vagy hármat olvasok egyszerre, de annál több még egyszer sem volt. Igazából ez attól függ, hogy mennyire érdekes a történet, vagy milyen kedvem van. Néha megtörténik, hogy a könyv felénél másra vágyok, ezért belekezdek egy olyanba, ami éppen akkor érdekelne.
Fantasy és a romantikus, az utóbbiból is inkább a nem túl nyálas fajta, és persze a legjobb, ha ez a kettő vegyül.
Egy időben sok olyan műfaj volt, amire azt mondtam volna, hogy soha sem olvasom el, de az emberek tényleg változnak és azóta én is befogadóbb lettem. Talán kicsit tartok a horrortól, filmben sem szeretem, azonban egyszer egy Stephen Kinget mindenképp szeretnék az olvasmánylistámon tudni.
Van kedvenc könyved?
A legtöbb könyvmoly erre nem tud konkrétan válaszolni, én se. Mikor megkérdik ezt tőlem, elkezdem felsorolni a kedvenc sorozataimat, szóval most is így teszek. Az örök kedvenc a Harry Potter, emellett Luxen, Időtlen szerelem trilógia, Tündérkrónikák, Párválasztó. Ezek a fők és még vannak.
Hmm... Talán a HP 5. része, nem vagyok benne biztos. Nem szoktam az oldalszámokat nézni, de nem az dönti el, hogy elolvasom-e a könyvet vagy sem.
Nem sok könyvem van, leginkább könyvtárból és az ebookomról szoktam olvasni, talán a Hp 5,6,7. része.
Mindkettőnek megvan a maga varázsa, természetesen jobb a saját könyv, mert az az enyém és mindig megfogdoshatom/szagolhatom, amikor kedvem támad.
Perpillanat semmit, hamarosan elkezdem a Gombnyomásra című könyvet, amit már nagyon régóta szeretnék elolvasni.
Nem sokszor szánom el magam a könyvvásárlásra, akkor is ott veszem meg, ahol akciós. Most így belegondolva mindig rendelem, de hogy hol, azt nem tudom, változó.
Egyszer, a Szent Johanna Gimi 8. részénél.
Ahogy egy előző válaszban említettem nem sokat veszek, így van olyan hónap, mikor egyet se. Bár egyszer-kétszer rám tör a könyvvásárlás és olyankor muszáj többet vennem egyszerre.
Szeretem őket, valamikor sokkal olcsóbban meg tudod venni egy vágyott könyvedet, mint a boltokban. Lehet nem a legjobb állapotban, bár mostanság a legtöbb antikváriumban, ahova betévedek egyre szebbek.
Nem. Ha valamit olvastam, azt tudom és olyan sorrendbe rendezem őket, ahogy éppen akkor kedvem tartja.
Mivel ez a szám nem olyan nagy, így igen, csak mindig elcsábulok más könyvekre.
Lehetőleg megpróbálom elcserélni, vagy eladni. Ha pedig minden kötél szakad, akkor odaajándékozom másnak, aki nagyobb kedvét leli benne, mint én.
Még sajnos nem.
Szerintem egyáltalán nincs, ha túl sok is lenne, az sem lenne elég.
Karen Marie Moning: A hajnalra várva (Tündérkrónikák 3.)
.jpg)
MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb. Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz, hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér. Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons között. Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben…
Ha már éltetek át falkaparászós függővéget, akkor sajnos ti is tudhatjátok mit éltem át a harmadik rész végén. Mert lapoznál tovább, és hoppá, nincs több fejezet, még egy sor sem. És ettől a boldog, vidám Vivi átvált nem annyira boldog és vidám Vivivé. Szerencsére a negyedik rész a közelemben van, de hát este fejeztem be, és "lámpaoltás" miatt muszáj volt lefeküdni, meg elég késő volt... Szóval én is vártam a hajnalt, hogy folytathassam. És azóta már el is kezdtem, muhaha.
Ugyanolyan hamar lehet végezni vele, mint az előző két társával, mert akciódús, pörögnek az események. Történetünk ismét onnan folytatódik tovább, ahol a második véget ért. Pár dologra választ kaphatunk, de annál több kérdés marad nyitva. V'lane-től megtudhatunk pár dolgot a Nagyúrról, vagyis Darrocról és arról, hogy az Unseelie-ok hogyan jönnek létre. Megtudjuk, a Sinsar Dubh hogyan mozog, éppen kinél van. Mac felnyitja Jayne felügyelő szemét is, akivel így picit több jelenetet is kapunk . A sidhe-látók csoportjáról sajnos nem kapunk sokkal több információt. Még Barrons-ról sem tudjuk meg ki, vagy mi is ő. A kérdés csak az, hogy leomlanak-e a falak Samhain éjszakáján, vagy sem?
Mac és Barrons között már nagyon forr a levegő, de még mindig nem kapjuk meg a várva várt dolgokat. Pedig utálom, ha eddig húzódik egy szerelmi szál, nem tudom, ilyenkor már türelmetlen szoktam lenni. Ám ez esetben inkább viccesen jön ki, mert öröm olvasni a szurkálódásaikat, meg hát Barrons nem az érzelmekről híres, szóval nem is lenne olyan jó a romantikus összetalálkozás. Ebben a részben picit bunkónak éreztem őt, és azt a részt, amikor a Hang segítségével kikérdezte Macet, meg a szülinapi tortás eset.
Ha már itt tartunk, kezd kibontakozni egy szerelmi háromszög is. Ebben a részben V'Lane túl kedves is volt már néha Machez, ami arra következtethető, hogy szeretne valamit. Ahogy említettem már, én annyira nem ájultam el a tündérhercegtől, de itt még néha én is megmosolyogtam, mert tudott kedves is lenni, ám még mindig Barrons-ra voksolok.
"Miért, ó, miért a legveszélyesebb, legtiltottabb férfiakhoz vonzódunk leginkább?"
Az eleje sem volt unalmas, de a történet előrehaladtával egyre pörgősebb, és már alig várod, hogy mi lesz a végkifejlet, de mégse azt kapod, amit akarsz, mert teljesen ledöbbensz: hogy most mi van? Én se ezt vártam. Mikor a Vad Hajszára kerül a sor, Mac inkább visszavonul, és egy templomban húzódik meg estére, aztán minden megváltozik a világgal kapcsolatban, meg persze Mac-el is. És hogy miért van szükség a rosszra is? Moning válasza a köszönetnyilvánításban:
"A második kötetben Mac a következőket mondta: „Lehet, hogy nem úgy tűnik, de ez a történet nem a sötétségről szól, hanem a fényről. Kahlil Gibran azt mondta, hogy „Minél mélyebbre ás a bánat a lényetekbe, annál több örömet tudtok befogadni." ' Ha soha nem tapasztaljuk meg a keserűséget, az öröm csak egy újabb kellemes íz a nyelvünkön. Egy nap sok örömben lesz részem."
És így is lesz. Mac szavaival ezt megígértem."
Idézetek:
"Barrons pontosan azt teszi, és csakis azt, ami neki a legjobb. Pont. Most az a legjobb neki, ha segít életben maradnom. Pont. De lehet, hogy egy nap már nem így lesz. Felkiáltójel."
"Nem mintha érdekelt volna, hogy nézek ki Barrons jelenlétében, de hát odalent Délen a nők fiatalon megtanulják, hogy amikor darabokra hullik körülöttük a világ, akkor itt az ideje levenni a függönyöket, és új ruhát varrni belőlük."
"Barrons erőteljes, elgondolkodtatóan jóképű, eszementen gazdag, rémisztően intelligens férfi. Kitűnő ízlése van, nem is említve kemény testét, amely állandóan valamiféle vonzerőt sugároz. A lényeg, hogy az a fajta ember, akiből hősök lesznek.
És elmebeteg gyilkosok.
Ha van valami, amit megtanultam Dublinban, az az, hogy ezt a kettőt nagyon kevés választja el egymástól."
 |
| Barrons |
 |
| Mac |
 |
| V'Lane |
 |
| Dani |
 |
| Fiona |
Úgy látszik mindegyik részt 5 pontosra fogok értékelni: 5/5
Karen Marie Moning: Álom és valóság (Tündérkrónikák 2.)
Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.
Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?
Nem hiszem el még mindig, hogy tud valaki ilyen jól írni, ennyire fantasztikus világot kialakítani, emellett megalkotni Jericho Z. Barronst. Karen Marie Moning, fejet hajtok előtted. Pont. Úgy látszik itt megállt az ihlet, mert nem jut eszembe azon kívül semmi, hogy imádom, leborulok az írónő előtt és hogy többet, többet és többet akarok. Azért megpróbálok valamit kihozni, hátha sikerül...
Az első könyv vége után tovább kutat Mac és Barrons az SZT-tárgyak után. Új emberek kerülnek fel a sakktáblára, esetleg le. Bár, annyit megtanultam, hogy Moningnál nem szabad semmiben elbízni magadat, mert az tuti, teljesen máshogy alakul. Annyira nehéz írni erről a könyvről/sorozatról, mert ha csak annyit írnék, hogy jó, az nem adná vissza a dolgot. Már az eleje akcióval kínálkozik, hiszen a könyvesboltba Árnyak hatoltak be, amitől Mac végül csak úgy tud megszabadulni, hogy alkut köt a szextündérrel, V'Lannel. Kapunk pár új szereplőt, helyszínt, valaki meghal, valaki tovább él. Röviden és tömören.
Igazából még itt se kap akkora szerepet V'Lane, akit én egyébként nem igazán bírok. Az biztos, Barronst nem múlja felül, néha pedig már túlságosan is kedves, tudjátok az a tipikus eset, amikor azt érzed, hogy 'vaj van a füle mögött'. Azon kívül, hogy van pár jó beszólása ebben a részben, nem igazán tudunk meg többet róla. Igaz, lesz egy fejezet, amit vele töltünk el, egy napsütéses parton. Új szereplőként megemlíteném még Dani-t, aki egy tizenöt/tizennégy éves lány, és a későbbiekben nagyobb szerepet is fog kapni. Kora ellenére ő is egy igazi badass csaj. Meg persze, a Megnyílik az ég az ő szemszögéből íródott. Vele együtt jön Rowena is, aki a sidhe-látók apátságát vezeti és főhősünk megismerkedhet ugyanolyan emberekkel, mint ő maga is.. Ezzel el is fog indulni egy újabb szál. Szintén feladja a leckét Macnek, hiszen el kell döntenie, hogy bízhat-e bennük, vagy sem.
Ha már a bizalom szónál tartunk, Ms. Lane nem tudja kiben bízhat. Mindenki ajánl valamit neki és cserébe kér is. Egyik "bizalmasáról" sem tud semmit, pár apró információn kívül, de az bosszantja, hogy ellenben ők sokat.
"Jericho Barronsszel kapcsolatban csak az biztos, hogy vele kapcsolatban semmi sem biztos."
Esetleg, ha még nem említettem volna, imádom Dublint -mondjuk az egész Nagy-Britanniát-, na de a lényeg, hogy emiatt is nagyon megfogott a könyv. Mostanában egyre többet kutatok a neten is a druidák, kelták hagyománya után. Még Barrons után is kerestem, hátha létező személy, jó nem. De megszerettem volna említeni ezt is, hogy még jobban megszerettette velem a dublini kultúrát és miegymást. Még az is vonz, hogy állandóan esik.
A következő tündérkrónikás részben képeket fogok hozni, én hogyan képzelem el a szereplőket: Ez is újabb okot ad, hogy közzé tegyek egy fotót rajongásom tárgyáról, Barrons♥.
Idézetek:
"– Kivel verekedett, amikor hívtam?
– Ryodannel.
– Miért?
– Mert olyan embereknek beszélt rólam, akiknek nem kellett volna.
– Kicsoda Ryodan?
– A férfi, akivel verekedtem."
"Egy nap majd könyvet írok azzal a címmel, hogy Hogyan diktáljunk egy diktátornak, és hogyan köntörfalazzunk egy köntörfalazóval. Az alcíme az lesz: Hogyan bánjunk Jericho Barronsszel."
"– Azt hallottam, hogy nincsenek férfi sidhe-látók.
– Hol hallotta?
– Valahol.
– És melyikkel kapcsolatban vannak kétségei, Ms. Lane?
– Hogy érti ezt?
– Abban kételkedik, hogy látom a tündéreket, vagy hogy férfi vagyok? Azt hiszem, az elsővel kapcsolatban már meggyőztem, talán a másodikkal kapcsolatban oszlassam el a kétségeit? – Az öve felé nyúlt."
"Egy nap talán majd megcsókol egy férfit, aki nélkül nem tud lélegezni, és rájön, hogy nem nagyon érdekli, hogy nem kap levegőt."
Egy picit spoileres:
(Egyik kedvenc jelenetem)
Természetesen 5/5
