Népszerű bejegyzések

Posted by : Vivi♥ 2015. márc. 20.


Már nagyon régen foglalkoztam a bloggal, ennek oka az iskola, ami miatt sem időm, se erőm nincs bejegyzéseket írni egy hosszú nap után. Igazából nem is az olvasottság miatt szeretek bejegyzést írni, hanem magam miatt, szóval ha nem is olvasnak, akkor is boldog vagyok, míg blogolhatok. De most megfogadtam, hogy megpróbálok több ideig kitartani, ha nem is sokat, de egy héten egy bejegyzést megírni. Úgy döntöttem a visszarázkódáshoz elkészítem a Bookworm Book Taget. 
Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást?
Már kiskoromban is néha-néha mesekönyvet kértem szülinapomra vagy más eseményekre, ám akkor még nem igazán mutatkozott rajtam az igazi könyvmolyság. A nagy áttörést a Szent Johanna Gimi okozta, aminek az elolvasása után újabb ilyen könyvekre vágytam, aztán beiratkoztam a helyi könyvtárba, aztán egyre többet és többet olvastam, s eljutottam idáig.

Általában hol olvasol?
Most mondanám, hogy mindenhol de  sajnos nem mindig tudom kizárni a külső zajokat, gondolok itt egy osztályteremre. Leginkább teljes magányomban a szobámban, vagy bárhol, ahol csend van, mert olyankor beletemetkezhetek a lapokba.

Egyszerre szigorúan csak egy könyvet olvasol, vagy több is jöhet egyidejűleg?
Előfordul, amikor kettőt vagy hármat olvasok egyszerre, de annál több még egyszer sem volt. Igazából ez attól függ, hogy mennyire érdekes a történet, vagy milyen kedvem van. Néha megtörténik, hogy a könyv felénél másra vágyok, ezért belekezdek egy olyanba, ami éppen akkor érdekelne.

Melyik a kedvenc műfajod?
Fantasy és a romantikus, az utóbbiból is inkább a nem túl nyálas fajta, és persze a legjobb, ha ez a kettő vegyül.

Van olyan műfaj, amit a világért sem olvasnál?
Egy időben sok olyan műfaj volt, amire azt mondtam volna, hogy soha sem olvasom el, de az emberek tényleg változnak és azóta én is befogadóbb  lettem. Talán kicsit tartok a horrortól, filmben sem szeretem, azonban egyszer egy Stephen Kinget mindenképp szeretnék az olvasmánylistámon tudni.


Van kedvenc könyved?
A legtöbb könyvmoly erre nem tud konkrétan válaszolni, én se. Mikor megkérdik ezt tőlem, elkezdem felsorolni a kedvenc sorozataimat, szóval most is így teszek. Az örök kedvenc a Harry Potter, emellett Luxen, Időtlen szerelem trilógia, Tündérkrónikák, Párválasztó. Ezek a fők és még vannak.

Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
Hmm... Talán a HP 5. része, nem vagyok benne biztos. Nem szoktam az oldalszámokat nézni, de nem az dönti el, hogy elolvasom-e a könyvet vagy sem.

Milyen könyvet vettél utoljára?
Nem sok könyvem van, leginkább könyvtárból és az ebookomról szoktam olvasni, talán a Hp 5,6,7. része.

A könyvtári vagy a saját (vásárolt) könyveket szereted jobban?
Mindkettőnek megvan a maga varázsa, természetesen jobb a saját könyv, mert az az enyém és mindig megfogdoshatom/szagolhatom, amikor kedvem támad.

Jelenleg mit olvasol?
Perpillanat semmit, hamarosan elkezdem a Gombnyomásra című könyvet, amit már nagyon régóta szeretnék elolvasni.

Hol veszed a könyveidet?
Nem sokszor szánom el magam a könyvvásárlásra, akkor is ott veszem meg, ahol akciós. Most így belegondolva mindig rendelem, de hogy hol, azt nem tudom, változó.

Előrendeltél már valaha könyvet?
Egyszer, a Szent Johanna Gimi 8. részénél.

Hány könyvet veszel havonta?
Ahogy egy előző válaszban említettem nem sokat veszek, így van olyan hónap, mikor egyet se. Bár egyszer-kétszer rám tör a könyvvásárlás és olyankor muszáj többet vennem egyszerre.

Mit gondolsz az antikvár könyvekről?
Szeretem őket, valamikor sokkal olcsóbban meg tudod venni egy vágyott könyvedet, mint a boltokban. Lehet nem a legjobb állapotban, bár mostanság a legtöbb antikváriumban, ahova betévedek egyre szebbek.

Egymás mellett tartod a már elolvasott és a még olvasásra váró könyveidet?
Nem. Ha valamit olvastam, azt tudom és olyan sorrendbe rendezem őket, ahogy éppen akkor kedvem tartja.

Az összes könyvet el akarod olvasni, ami a magánkönyvtáradban van?
Mivel ez a szám nem olyan nagy, így igen, csak mindig elcsábulok más könyvekre.

Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?
Lehetőleg megpróbálom elcserélni, vagy eladni. Ha pedig minden kötél szakad, akkor odaajándékozom másnak, aki nagyobb kedvét leli benne, mint én.

Adományoztál már könyvet? 
Még sajnos nem.

Mit gondolsz, szerinted túl sok könyved van?
Szerintem egyáltalán nincs, ha túl sok is lenne, az sem lenne elég.



Megjegyzés küldése

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © Vivi könyves blogja - Date A Live - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -