Loann mindig is olyan népszerű és csinos akart lenni, mint a nővére, Claire. Amikor Claire volt barátja flörtölni kezd vele, Loann bármire hajlandó lenne, hogy végre ő is különleges lehessen… még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell árulnia a nővérét. Azonban minél inkább a részesévé válik Loann a nővére életének, annál inkább tudatára ébred annak, hogy nem minden az, aminek látszik. A tökéletességért folytatott harc, amelyet a nővére vív, felemészti Claire-t, és súlyos árat kell fizetnie érte. Miközben Claire egyre inkább visszahúzódik a családjától és a barátaitól, Loann igyekszik megérteni őt és jóvátenni az elkövetett hibákat. Képes lesz-e vajon Loann rendbe hozni a kapcsolatukat – és a nővérét –, mielőtt túl késő?

Az első dolog,  hogy a fülszöveg teljesen másnak állította be a történetet, mint ami igazából. A második a borító. Szintén megtévesztő, például én teljesen abban a tudatban voltam, hogy szerelmi háromszög lesz, amit rühellek. Az eredeti sokkal jobban illett volna a sztorihoz. Bár ez sem tántorított el attól, el akarjam olvasni. 

A könyv eleje elég érdekesen kezdődött, nem tudtam tetszik-e, vagy sem. A főszereplő féltékeny a csinos, népszerű, vékony nővérére. Természetesen a testvére barátja az a fiú, aki már régóta tetszik neki. Loann pedig gyakorlatilag láthatatlan. Hát nem így kezdődik a legtöbb könyv, vagy film? Klisék klisék hátán... Már fejben lefolytattam egy egész forgatókönyvet, hogy a nővér egy rossz hárpia, a barát észreveszi főhősünket és minden happy end lesz, mert a lány megkaphatja a boldog befejezést. Így történik? Hát, nem, ám ezt akkor még nem tudtam. Azért szorgalmasan olvastam tovább, és milyen jól tettem! A regény második fele átfordul egy teljesen más irányba. 

Elkezdi feszegetni a komolyabb problémákat, bulímia, családi kapcsolatok, barátok. Le akarom szögezni, nem Loann lesz bulímiás, hanem a nővére, Claire. Kiderül, hogy nem is az a magabiztos lány, ahogy Loann megismerte és egyre csak hazudott arról, mit evett aznap. Először senkinek sem tűnik fel, mi történik vele, a szülők állandóan dolgoztak, jobb esetben az anya otthon volt, ettől függetlenül nem igazán figyelt a lányaira. Komoly problémái voltak, amit már későn vettek észre. Loey pedig egyedül, gyerekként nem tudott sokat segíteni rajta.

Van-e benne szerelem? Akad, de nem a szokásos. Marcus nem igazán mondható egy Adonisznak, nincs rajta húsz kiló izom, nincs a tápláléklánc tetején a suliban, ahogy mondani szokás. Akkor mégis, hogyan kezdődhetett minden. Barátság. Esküszöm annyira jó volt egy olyanról olvasni, mikor nem amiatt szeret bele a másikba valaki, mert milyen jól néz ki, mennyire menő. Jó-jó a legtöbb könyves álompasim is egy Nick Bateman, de akkor is. Ettől vált számomra tényleg létezővé. A fiú titokzatos csöppet és alig lehet kiigazodni rajta, ami szintén egy újabb szálat fog szőni, ám azt már nem akarom elspoilerezni. 

Már majdnem elregéltem az egészet, Loann-ről pedig még semmi konkrétat nem írtam. Nem tudom, hogy a fülszövegíró és a borítótervező olvasta-e a könyvet, ha mégis, nem tudták kiragadni a fontos mozzanatokat. Loann úgy van beállítva ezáltal, mintha egy negatív karakter lenne, pedig egyáltalán nem az. Még abban a korban van, amikor keresi saját magát, például nagyon tetszett, hogy fotózott.

Mindenképp érdemes elolvasni, ha komolyabb hangvételű olvasmányra vágyunk, bár nem bővelkedik sok romantikával, inkább csak lagymatagon, mégis megéri időt szánni rá.