Mikor még el sem kezdtem olvasni a könyvet, már akkor alig vártam, hogy megírhassam róla a bejegyzést. Valahogy már olvasás közben elkezdtem keresgélni a legjobb képeket, hogy visszaadja azt az érzést, amit én éreztem olvasás közben, ami nem ment könnyen. Aztán most itt vagyok, írom a bejegyzést, de alig tudom, hogy mit írjak. Van olyan, mikor egy jó könyvről csak ódákat tudsz zengeni és alig tudod visszafogni magad. Ám van olyan is, amikor ha erőlteted is sehogy sem jut eszedbe semmi azon kívül, hogy imádtad. Na, most én is így vagyok ezzel.

A borítóról szintén nem tudok mást mondani, minthogy gyönyörű, az első kettővel együtt remekül mutat a polcomon. Néha elő is szoktam venni őket megsimizni, érezzék milyen szépek. A piros és kék helyett a zöld szín foglalja el a helyet rajta, amik ha jól tudom az ásványok színeit jelképezik. Ha nem hívják rá fel a figyelmem észre sem veszem, hogy a gerincen lévő arany-ezüst-bronz kombó pedig az érmek színét szimbolizálja.

A könyvbe fülszöveg olvasása nélkül kezdtem bele, nem akartam semmilyen spoilert lelőni magamnak. Igazából nagyon sokáig olvastam, nem amiatt, mert nem tetszett, hanem amiatt hogy tovább tartson még a könyv, ami a maga kb. 600 oldalával elég sokáig ki is tartott. Mondjuk az iskola mellett nem volt időm könyveket hurcolni magammal, inkább az e-book olvasóval járkáltam, azon is jó ha egy könyvet el tudtam olvasni ez idő alatt. Azonban most belehúztam és egyben ledaráltam a hátralévő 300 oldalt.

Igazából a második rész vége nem volt annyira függővéges, inkább csak nagyon kíváncsivá tett, hogyan fog alakulni a továbbiakban a szereplők élete. Szintén rengeteg minden történt ebben a részben is, szerintem ezt a sok mindent nem lehet leírni egyetlen bejegyzésben, de nagyjából megpróbálom. Szóval ugyanott veszi fel a fonalat, ahol a második is véget ért. Mindenki ünnepel, azonban nem tart sokáig, mivel hát a boldogság nem tarthat sokáig, nem igaz?

Másik páros szerelmét is nyomon követhetjük, Kristen és Russel között. Nekik már az előző könyvben szurkoltam, mert már akkor éreztem, hogy nekik is együtt kellesz lenniük. Külön-külön is szerethető karakterek, különösképpen Russel, Kristen pedig a lányok közül egyik kedvencemmé vált. Alián kívül más új karaktert is kaptunk, Fullánkot. Hát észrevette már valaki, hogy ebben a trilógiában csak olyan pasik vannak, akik a 'most-azonnal-kell' kategória? Nem? Pedig ideje lenne akkor... Fullánk valahogy az első pillanattól kezdve szimpatikus volt nekem, annak ellenére is, hogy nem tudtam a jó vagy a rossz oldalon áll, azt pedig, hogy ki ő végleg nem hittem volna. A lényeg, hogy talán ő lett a fiúk közül a kedvenc, bár azért tényleg nem lehet választani. Főleg a Mason-Russel-Fullánk állt össze egy emberré a fejemben, alig sikerült olyan képet találni, amelyikbe nem a másikat képzelem bele.

Amit észrevettem, hogy ebben a részben Dylan és Stella rendesen átvette a főszereplők címet. Sokat szerepeltek, amit nem is bántam. Ellenben Ria mamát hiányoltam, ő is helyet kapott pár fejezetben, én még ennek ellenére szívesen olvastam volna róla. Amit talán a leginkább hiányoltam, hogy a hiúzkölyökről, Max-ről csak Stellán keresztül tudhattunk meg valamicskét. Mia és Liam között pedig nem változott semmi, még mindig imádják egymást. És akkor feltehetjük a kérdést, a legjobb barátnővel Amandával mi történt azok után, hogy Liam és Dylan az erdőben hagyták őt. Igen... elég ellenszenves karakterré alakította az írónő, Miát is többször megtámadta. A többit a fantáziátokra bízom, amíg el nem olvassátok.