2014. dec. 23.
A mi első találkozásunknál nem is igazán érdekelt a könyv, mert a borító sem nyert meg magának, meg akkoriban nem szerettem nálam idősebb emberekről olvasni. Mekkora hiba volt! Szóval bele is olvastam, de olyan sablonsztorinak tűnt, ami egyszer olvasós, nem szerettem volna még egy ilyet. Aztán később újra szembetalálkoztunk, akkor nem restelltem belekezdeni, és nem vitás, hogy az egyik kedvenc sorozatommá nőtte ki magát. Megpróbálom elfogulatlanul leírni röviden a történetet, s mellette a véleményemet is.
A könyvünk ott kezdődik, hogy MacKayla Lane a georgiai Ashfordban sütteti a hasát, amikor egy telefonhívás kap, ami miatt fnekestül felfordul az eddigi rózsaszín világa. A nővérét meggyilkolták, a 6500 kilométerre lévő Dublinban, a tettes pedig ismeretlen. Főhősnőnk késlekedés nélkül elutazik a helyszínre, hogy bosszút álljon testvére haláláért. Ezt az utazást a későbbiekben rettentően megbánja...
Barangolása során betér egy könyvesboltba: a Barrons Könyvek és Apróságokba. Itt találkozik Barrons-al, akivel akaratlanul is bajtársakká válnak. Persze említést kell tennem a Sinsar Dubh-ról egy ősi könyvről, amit sokan keresnek, és egyben ekörül forog a sorozat is.
"Azt hittem, tudom, ki vagyok, hol a helyem a világban, és pontosan tudtam, mit tartogat számomra a jövő. Előtte azt hittem, tudom, hogy van jövőm. Utána kezdtem rájönni, hogy soha semmit nem tudtam igazán"
 |
| Mac és Barrons |
Azzal nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, hogy Mac és Barrons között már első alkalommal érezhető a "kémia". A férfi az arroganciájával és az eleganciájával nem igazán az ő esete, de azért ő is elismeri, hogy valamilyen vadállati erő lakozik benne vagy a bőre alatt, ami őt is vonzza. Mac, mint főhősnőt én nagyon szeretem, a könyvek során látszik mennyit fejlődik. Történünk elején még egy Barbie baba teljes másának lehetne mondani, ám később ez megváltozik. Rájön, hogy nem az a legnagyobb baj a világon, hogy esetleg letörik a körme, vagy nincs mit felvennie egy randira. Azt is megtudja, hogy kint az éjszakában mik rejtőznek, mi is ő valójában, meg a körülötte lévő árnyak.
"Ha ő a tél, én a nyár vagyok. Ha én a napfény, ő az éjszaka. Sötét, viharos éjszaka."
 |
| V'Lane |
Mire asszociál az ember először, ha meghallja a tündér szót? Szárnyak, csillámpor és még hagy ne soroljam. De Moning egy olyan világot alkotott, ahol ennek pont az ellenkezőjét jelenti. Némelyikük ronda és vérfagyasztó, míg valamelyikük annyira gyönyörű, hogy rossz rájuk nézni. Az utóbbiak közé tartozik V'Lane is, egy Seelie herceg. Róla majd a későbbi bejegyzésekben beszélnék bővebben, bár itt még alig kap szerepet. És van a másik a "sötétebb" oldal, az Unseelie kaszt.
Igazából már az első rész remek kezdés volt, és a továbbiakban ez még fokozódik. Bátran ajánlom mindenkinek, jó azért tizenkét évesen nem ezt kellene olvasni néhány jelenet miatt. A további részek értékelésénél majd pár dolgot jobban kifejtek, de addig is Barrons legyen veletek.
Picit kár a külföldi borítókért, szerintem nagyon szépek:
Idézetek:
"Igazán egyszerű az életfilozófiám: ha egy adott napon senki sem akar megölni, az már jó napnak számít. Az utóbbi időben nem igazán vannak jó napjaim."
"– Néha, Ms. Lane – mondta –, az embernek szakítania kell a múltjával, hogy legyen jövője. Ezt soha nem könnyű megtenni. Ez az egyik különbség a túlélők és az áldozatok között. Elengedni azt, ami volt, hogy túlélje azt, ami van."
"– Oké, Barrons, itt az ideje.
– Nem segítek leborotválni a lábát – vágta rá rögtön.
– Ugyan már, mintha megengedném. Kérdésekre gondoltam.
– Aha."
"Maga, Ms. Lane, fenyegetést jelent másokra! Maga egy két lábon járó, beszélő, rózsaszínű katasztrófa!"
Értékelésem: 5/5
