Népszerű bejegyzések

Posted by : Vivi♥ 2015. ápr. 22.

Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia. Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.



A könyv és én legelőször talán két éve találkoztunk, amikor még úgy olvastam, hogy átfutottam oldalakat és azokat olvastam el egy könyvből, ami éppen érdekel. Szóval igen, kb. semmire sem emlékeztem belőle, így már régóta ért bennem a gondolat, hogy el kellene olvasni, de úgy rendesen. Aztán a napokban nagyon Tündérkrónika hiányom támadt és hasonló kaliberű könyvre vágytam. Elkezdtem keresgélni a Moly.hu-n, ami által újból találkoztunk és úgy döntöttem, hogy akkor itt az idő. 

Először is ez egy vámpíros könyv, nem olyan sokat olvastam eddig életemben, de például a Vámpírakadémia a kedvenceim között van. A sok jó értékelés hatására nagy kedvvel kezdtem hozzá, hogy most talán kedvencet is avatok. Sajnos még nem lett az, ám a további kötetek során még bármi megtörténhet.

A Cat és Bones páros a könyv középpontja, imádni valóak együtt. Az első találkozás náluk sem a szokott, s ők is civakodnak egymással, egyikük sem restell beszólni a másiknak. Mindkettő külön-külön is megállja a helyét mint karakter, azonban együtt kétségkívül a legjobbak. Cat a belevaló, makacs és bátor főhősnő, Bones pedig... hát ő az aki szintén bekerül egy könyvmoly háremébe. Bár én még mindig nem tudom elképzelni őt platinaszőke hajjal, sebaj. A Cicuskázása pedig szintén nagyon aranyos, mondjuk én nem igazán bírnám, ha valaki cicának vagy bébinek nevezne, itt mégis. Talán az egyetlen kivetnivaló velük kapcsolatban, hogy az a bizonyos sz betűs szó túl hamar ki lett mondva, az egyik fél felől. Ez picit rontott rajta, mert számomra mindig az a reális, amikor azért van idő egymást megismerni, együtt tölteni időt. De hát utána rájöttem, ki vagyok én, hogy tudjam, mit éreznek egymást iránt? Szóval, miután ezt lerendeztem a fejemben mindent ment maga után.

Nigh huntress

"– Nem nézel. – Közelebb húzódott, s már teljesen zöld volt a szeme. – Átnézel rajtam, mintha itt sem lennék. Rám nézel… és nem egy férfit látsz. Egy vámpírt látsz, és ezért nem törődsz velem. A múltkori hétvége kivételével. Amikor átöleltelek és megcsókoltalak, láttam a szemedben felébredni a vágyat, és tudtam, hogy akkor egyszer tényleg annak látsz, ami vagyok. Nem csak egy dermedt szívnek valami porhüvelyben. Azt szeretném, ha megint így néznél rám most, és nem kennéd a drogokra. Kívánlak. – Halovány mosoly ült ki a szájára, mikor ezt kibökte. – Az első pillanattól kezdve, és ha azt hiszed, hogy nem támad fel bennem a vágy, ha melltartóban üldögélsz mellettem, nagyon tévedsz. Csak éppen nem megyek oda, ahová nem hívnak."



Szerencsére a romantika mellett akcióval is bővelkedik a könyv, amiket élmény volt olvasni, hiszen megelevenedtek a szemem előtt és én is ott harcoltam Cat-tel. Igazából az ő szemszögéből minden szarkasztikusan volt leírva, amit nagyon szeretek, nálam a humor minden könyv fő alapanyaga. 


Cat vámpírokra vadászok, ezáltal találkozott Bones-al is. Félig ember és félig vámpír, azáltal, hogy édesanyját megerőszakolta egy vámpír. Ennek és anyja hatására is kezdett bele a vámpírokra vadászásába. És egy ilyen túrája során ismerkedik meg az eleinte titokzatos főhőssel. Különösen tetszett, hogy azért kapunk a Frost által kialakított vámpírokról információt, nem csak bedob minket a sztoriba, s hajrá alapon várja, hogy mi rájöjjünk arra, hogy itt igazából milyenek is ők. Párat említsek: rózsaszín a könnyük, zölden izzó szemük van, amivel hipnotizálni is képesek. 

Nem igazán akarok spilerezni, hogy a könyv további részében és a végén mi történik, de van egy fontos mondat, amit elejtett Bones, s tuti, hogy be is fog következni: 

"Ha elfutsz előlem, utánad megyek. És megtalállak."


Ami a borítót illeti, hát az valami szörnyű. Nekem már első látásra sem jött be igazán, olyan mintha egy rossz pornóregény lenne. Ha még az is lenne megérteném ezt a választást, de egyáltalán semmi köze a történethez. 

Idézetek:

"– Akkor térjünk át az utolsó fázisra. Csábító démont kell csinálnunk belőled. Valószínűleg ez lesz a legnehezebb.
– Kösz."


"– Kedves Faszfej hadnagy – mondtam tisztán és érthetően. – Elmegy maga a jó francba."

"– Elengednéd a fejem?
– Naná – sziszegtem, mit sem enyhítve a nyomáson. – És a hajszálereimet ne adjam oda fogselyemnek?"


Értékelésem: 5/4




{ 2 megjegyzés... read them below or Comment }

  1. Engem már az első résznél kilóra megvett a könyv, de a kettő (főleg az eleje) is zseniális, úgyhogy hátha akkor nálad is kedvenc lesz. :) Bones meg... hajj... oszlopos háremtag. Amúgy a becézgetés (főleg a bébi, attól rosszul vagyok) alapvetően engem is zavarni szokott, de Cat-éknél annyira adta magát a helyzet, hogy fel se merült bennem a dolog. :D
    Úgyhogy, hajrá a folytatásokhoz, nagyon jó kis sorozat ez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést és megjegyzést is írtál! Te vagy az első, aki írt és nagyon jól esett, ezt is köszi. :D
      Ami a könyvet illet hamarosan elkezdem a második részt, ha időm hagyja. Igazából már kíváncsi vagyok mi fog történni, a vége miatt pedig mindenképp folytatni fogom.

      Törlés

- Copyright © Vivi könyves blogja - Date A Live - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -